1. |
Május
04:21
|
|
||
Mikor súlyom veszti a föld
Megszűnik a májusi reszketés
És a tüskés pára lecsapódik a szájpadlásomról
Nem ölelnek többé meleg karok
A puha kéz belém növeszti tébolyult, korhadt ágait
Vár a végtelen!
Végre megérkeztem, de alig, hogy itt vagyok
Az életeken át áhított helyen
Ahol nem tapad rám a bőröm
Nem kényelmetlen
Nem feszít tovább a düh
És a házak is felhagynak az ócska cserepek dobálásával
Mert már, minden madár összetörve a földre hullt
Csak fekszenek mozdulatlanul
Így jó, így minden rendben
Hogy mindenem elvesztem
A magány ragyogó folyosói nem bántják tovább fáradt szemem
Mikor a szégyen szőtte szőnyeg szálain szenderedem
Fel-fel pislognak a csillagok üstököst vetve a párnámra
Súlytalan szellem vagyok ezentúl, mindenki számára
Mikor súlyom veszti a föld
Megszűnik a májusi reszketés
És a tüskés pára lecsapódik a szájpadlásomról
Hallom még, ahogy csikorognak a fémes végtagok
Majd befogad a rettegés
És nem kell félnem attól, hogy élek
Így jó, így minden rendben
Hogy mindenem elvesztettem
|
||||
2. |
Kések
03:20
|
|
||
A karokon, a falakon, a zsebekben
Kattognak a koporsószögek
Az ablakon, az udvaron, a fejemben
Mindent jégvirág övez
Én elkísérlek, de vissza már nem jövök veled
Hiába szorítasz ez reménytelen
Az illatok, a vágyálmok, a látványok
Már rég nem okoznak örömet
Rozsdás húzójával, tépi körmömet
Éles szavakkal feni tompa bőrömet
Én elkísérlek, de vissza már nem jövök veled
Hiába szorítasz ez reménytelen
Én elkísérhetlek, de már senki sem vagy nekem
És az egyedüllétet úgyis megérdemlem
Mert én mindent elengedtem
Te voltál az első, aki hátat fordított mikor segítséget kértem
De nem az utolsó, aki végig nézte, ahogy elvérzem
Egy lépést előre
Két kés a hátba
Visszanéztem, de csak magamat láttam
|
||||
3. |
Hórusz
04:21
|
|
||
Elbújnék, ha tudnék, de a tarkójára is szemet növesztett
Az őszinteség megvéd, ha a koponyád falai közül ki nem engeded
A félelem tüzes tengere felett, hitetlenkedve csapkodom a szelet.
Megfáradt szárnyaimmal, hogy a megnyugvás partjára érjek.
Egy bőrönd tele kételyekkel, s kudarcoktól kérges tenyeremmel, és könnyes szemeimmel.
Tüskés fülét megmarkolva madárként szállok egy másik fa ágára.
De a realitás itt is fészket vetett és repülni nem tudó fiókák száza hullik hamis ígéretek áztatta pocsolyába.
A félelem tüzes tengere felett, hitetlenkedve csapkodom a szelet
megfáradt szárnyaimmal, hogy a megnyugvás partjára érjek.
Egy bőrönd tele kételyekkel és kudarcoktól könnyes szemeimmel szállok egy másik fa ágára.
Szemellenzővel a fejeden, nem túl meglepő, hogy nem látod a keresztedtől a lángoló erdőt.
Változni talán akkor fogok, ha az alkotó elsimít. A kiábrándulás által korrodálódott csorbás gyalujával.
A félelem tüzes tengere felett, hitetlenkedve csapkodom a szelet
megfáradt szárnyaimmal, hogy a megnyugvás partjára érjek.
Egy bőrönd tele kételyekkel és kudarcoktól kérges tenyeremmel álmaim ajtajának kilincsét engedem el.
|
||||
4. |
Arzén
03:58
|
|
||
Szavaid tövisként, döfik át a sebzett szívem
Sótlan hazugságaid kiszáradt medrében
Óvó kezeid, mint a lassú méreg
Szívják az élet erejét belőlem
Óvó kezeid, ó de édes
Szép lassan minden felszívódik bennem
Szavaid tövisiként, döfik át a sebzett szívem
Sótlan hazugságaid kiszáradt medrében
Tekinteted gyűlölettel teli
Vakít a fénye,örökre szemembe égett.
Örökre belém égett
Éber kómában töltött évek
Izzó parázsként csontig égnek
Vénáimban a hideg vértesetek
Vénáimban már fagypont alatt az élet
Egy mérgezett falat az éhezőnek,
Nagy segítség mondhatom
Ez senkinek sem oltalom
|
||||
5. |
|
|||
Nagyon unom már, hogy minden héten
Vörösre festi a járda a térdem
Mert minden fájó gondolatom
Üres poharak mélyére kell elzárnom
Üres poharak
Üres kilátások
Beteg, hamis tettekkel a jövőmnek aláások
De hiába kopogtatsz üveges tekintetem ablakán
Úgysem változom meg, nem hallgatok rád
Mert cserepes ajkaimról leperegnek a józan gondolatok
Nagyon unom már, hogy minden héten
Szédülten ülök a járdaszegélyen
És minden éjjelem megismétlem
Nagyon unom már, hogy minden héten
Vörösre festi a járda a térdem
Mert minden fájó gondolatom
Törött szilánkok között kell megtalálnom
Ha lángolna a világ, én már azt sem venném észre
Várhatom én a pillanatot, hogy mikor kerülök képbe
Mert az égbolton a fekete csillagok
Semmire sem vetnek fényt
Nem találom utamat
És nem találom a reményt
Őrizd meg az utolsó cseppet
Mert ez lesz a végén
Ami nyomorúságba taszít mindkettőnket
Mert a végén ez lesz az utolsó csepp
Őrizd meg mindkettőnket
Mert a végén a nyomorúság lesz az utolsó csepp mindkettőnknek
|
Streaming and Download help
If you like PETOFI, you may also like:
Bandcamp Daily your guide to the world of Bandcamp